HEFOP 3.5.4

A Kecskeméti Regionális Képző Központ által végzett tevékenységek a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és EQUAL Program Irányító Hatóság (HEFOP IH) által kiírt

HEFOP/2005/3.5.4 „A felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer rendszerszerű bevonásával" c. pályázatokban

a konzorciumi partnereinkkel közösen elért eredményeink:

1. Móra Ferenc Művelődési Központ, Kiskunfélegyháza

A pályázat címe: "Láncszem" – a Kiskunfélegyházi Kistérség Karrier Központja

A pályázat célja, célcsoportjai: A projekt célja olyan közösségi tér kialakítása, ahol szervezett és spontán módon is folyamatos, aktív segítséget nyújtanak a munkanélkülieknek, munkanélküliséggel veszélyeztetett embereknek. A kistérség és a helyi közművelődési szakemberek képzésével megvalósult az aktív képzéshez, illetve álláskereséshez helyet adó közösségi tér kialakítása. Elsődleges célcsoport: közművelődési szakemberek, másodlagos célcsoportok: hátrányos munkaerő-piaci helyzetben lévők, munkaerő-piacra visszatérni szándékozó nők.

A KRKK végzett tevékenysége a projektben:

- a régió képzettségi és munkaerő-piaci előzetes helyzetértékelésének elkészítése,

- képzési programok kidolgozása illetve adaptálása: Felnőttképzési menedzser, Álláskereséséi technikák oktatásának módszertana, ECDL Start (150 óra), Személyiségfejlesztő tréning GYES-en, GYED-en lévők, illetve 40 feletti nők részére, Önálló lépések a falusi turizmusban, Önálló lépések a kisvállalkozásban

- tanfolyamok előkészítése és lebonyolítása

  o Felnőttképzési menedzser (Kiskunfélegyháza, 1. célcsoport)

  o Álláskereséséi technikák oktatásának módszertana (Kiskunfélegyháza, 1. célcsoport)

  o ECDL Start (Kiskunfélegyháza, 2. célcsoport)

  o Személyiségfejlesztő tréning GYES-en, GYED-en lévők részére (Kiskunfélegyháza, 2. célcsoport)

  o Személyiségfejlesztő tréning részére (Kiskunfélegyháza, 2. célcsoport)

  o Önálló lépések a falusi turizmusban (Kiskunfélegyháza, 2. célcsoport)

  o Önálló lépések a kisvállalkozásban (Kiskunfélegyháza, 2. célcsoport).

- Munkaerő-piaci elemzés és várható tendenciák a Kiskunfélegyházi Kistérségben tanulmány elkészítése

2. Művelődési Központ, Monor

A pályázat címe: Helyi igényeken alapuló felnőttképzési modell kialakítása a Monori Kistérségben

A pályázat célja, célcsoportjai: A Monori Kistérségben a munkaerő-piaci igényeket legszélesebb körben kielégítő, hatékony felnőttképzési rendszer kialakítása, amely a helyi közművelődési intézmények hátterére építve alkalmas a társadalmi gazdasági különbségek kiegyenlítésére. A cél eléréséhez a közművelődési szakemberek (mint elsődleges célcsoport) tutor képzésben és munkaerő-piaci reintegrációt elősegítő modulrendszerű képzésben vettek részt. Másodlagos célcsoport: helyi szőlősgazdák, falusi vendéglátók továbbképzése a helyi belföldi turizmus élénkítése céljából.

A KRKK végzett tevékenysége a projektben:

- a régió képzettségi és munkaerő-piaci előzetes helyzetértékelésének elkészítése

- képzési programok kidolgozása illetve adaptálása: Felnőttképzési menedzser, Önálló lépések a falusi turizmusban (sommelier modullal bővítve), ECDL Start (120 óra), Munkaerő-piaci tréning

- tanfolyamok előkészítése és lebonyolítása

  o Felnőttképzési menedzser (Monor, 1. célcsoport)

  o Önálló lépések a falusi turizmusban sommelier (borkínáló) modullal kötetlen tanulási program (Monor, 2. célcsoport)

  o ECDL Start (Monor, 2 célcsoport)

- Munkaerő-piaci elemzés és várható tendenciák a Monori Kistérségben tanulmány elkészítése

3. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete és Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület (Jánoshalma):

A pályázat címe: A Bács-Kiskun megyei közművelődési intézményrendszer és foglalkoztatottainak alkalmassá tétele a felnőttképzésbe való bekapcsolódásra, különös tekintettel a Jánoshalmi Kistérségre

A pályázat célja, célcsoportjai: Elsődleges célcsoportként, a pályázó intézmények és dolgozóik alkalmassá tétele a bekapcsolódásra a felnőttképzés rendszerébe. Másodlagos célcsoport (40 év felettiek, GYES-ről visszatérni kívánó nők, pályakezdő fiatalok) képzése a jánoshalmi térségben és felnőttképzést segítő adatbázis, illetve help desk szolgáltatás létrehozása.

A KRKK végzett tevékenysége a projektben:

- a régió képzettségi és munkaerő-piaci előzetes helyzetértékelésének elkészítése

- képzési programok kidolgozása illetve adaptálása: Felnőttképzési konzulens, ECDL Start (120 óra), Munkaerő-piaci tréning

- „Bács-Kiskun megyei közművelődési intézmények felnőttképzési tevékenységei és lehetőségei” c. oktatási segédanyag, valamint „Helyi tudástár és tudásszükséglet” c. tananyag kiegészítő és módszertani segédanyag elkészítése a Felnőttképzési konzulens képzéshez

- tanfolyamok előkészítése és lebonyolítása

  o Felnőttképzési konzulens (Kecskemét, 1. célcsoport)

  o ECDL Start (Kecskemét, 1. célcsoport)

  o ECDL Start (Jánoshalma, 1. célcsoport)

  o ECDL Start (Jánoshalma, 2. célcsoport)

  o Munkaerő-piaci tréning (Jánoshalma, 2. célcsoport)

  o Munkaerő-piaci tréning 2. (Jánoshalma, 2. célcsoport)

- Munkaerő-piaci elemzés és várható tendenciák a Jánoshalmi Kistérségben tanulmány elkészítése