Közösen a Kiválóság Kultúráért

Nagy érdeklődés kísérte a május 7-én intézményünkben megtartott "Közösen a Kiválóság Kultúráért" mottóval jelzett EFQM szakmai napot. Közel ötven, kiválóság iránt elkötelezett vagy a kiválóságra törekvő résztvevő érkezett a megye különböző településéről, de Tiszántúlról és a Dunántúlról is jöttek érdeklődők.

A rendezvény meghívója.

Képek a konferenciáról.

Rendezvényünk célja az volt, hogy a Dél-alföldi Regionális Minőségi Díj büszke birtokosaként és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület új tagjaként „megfertőzzük” a közoktatásban, a felnőttképzésben, a közművelődésben és a közszolgáltatásban tevékenykedő intézményeket, vállalkozásokat a kiválóság kultúrájával.

Ennek érdekében különféle szakmai területről hívtunk meg előadókat, akik igyekeztek megosztani az érdeklődőkkel azt a jó gyakorlatot, ami tevékenységük magasabb szintű folytatásához és a nemzeti vagy európai minőségi díj elnyeréséhez vezetett.

Előadók és előadásaik

A rendezvény megnyitása
Dr. Sárközy István alpolgármester Kecskemét város alpolgármestere

Minőségfejlesztés a magyar köz- és felnőttoktatásban
Palotás József igazgató, Kecskeméti Regionális Képző Központ
Az előadás letöltése »

Hogyan pályáztunk a Dél-alföldi Regionális Minőségi Díjra
Csányi Róbert mezőgazdasági és környezetvédelmi szektorvezető, az önértékelési team vezetője, KRKK
Az előadás letöltése »

Az EFQM modell sikeres alkalmazása az iparban
Tarnai Dezső tudás menedzser & emberi erőforrás igazgató valamint Szabó János minőség-rendszerek csoportvezető;
Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., Kecskemét
Az előadás letöltése.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
minőségfejlesztéshez kapcsolódó tevékenysége
Nyerges Tibor gazdaságfejlesztési vezető; BKMKIK
Az előadás letöltése.

A Kiválóság Modell, mint a folyamatos fejlődés támogató eszköze Szász Edina igazgatóhelyettes, Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Ház, Szolnok
Az előadás letöltése.

A Kiválóság Kultúra lehetséges helye és szerepe a civil szervezetek működésében
Farnady Judit ügyvezető, Civil Centrum Közhasznú Alapítvány, Székesfehérvár

Úton a Kiválóság felé – az elmúlt évek hazai tapasztalatai
Szabó Kálmán ügyvezető igazgató, Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület, Budapest
Az előadás letöltése.

Köszönjük előadóinknak a közreműködést, vendégeinknek az érdeklődést!